Eljött a nap, hogy kéne mennem apámhoz. De olyannyira nincs kedvem, hogy az már fáj. De Hugi miatt elmegyek, mert olyan ritkán látom, és őmégiscsak a húgom, ennyit megteszek érte, és mégcsak nem is kötelességből. Szóval, miután felébredtem, anya mondta, hogy apa már keresett telefonon, hogy beszéljünk. Na, mondom, remek. Merthogy nekem nincs mit mondanom neki, az is biztos. De hogy én beszéljek vele. Jó, a kezembe nyomta a telefont, ami már kicsöngött. Kösz, anya, tudtam, hogy számíthatok rád..A lényeg, hogy Kata vette föl. Mondtam neki, hogy apát keresem, mert hívott. Jó, akkor mondjam, mit szeretnék, majd ó tolmácsolja, mert épp vezet. Mondom, nem tudom, ő keresett, ő akart velem beszélni. Hogy fél óra, mire kiérnek, majd akkor visszahív. És akkor lecsaptam a telefont, és kiborultam. Miért kötelességem nekem találkozni vele? Ha az apám akar, jöjjön ki, nézzen meg, aztán hagyjon békén! De ez semmi, nem volt hajlandó kijönni értem, és visszahozni sem hajlandó. Dunaharasztiból! A szomszéd faluból!
Csak a hugi miatt megyek el mégis. De megmondtam anyunak, hogy én 4-nél tovább nem.vagyok.hajlandó.maradni. És leszarom a Bíró Csilláékat is, akkor is értem fog jönni, ha Csilla épp elvérzik a küszöbön. Ha nem jön értem, elszökök. Tudom az utat, eltévedni nem fogok.
:'(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése